A mai Andrássy út 45. szám alatt 125 éve, 1894-ben nyílt meg a legendás Japán Kávéház. Művészasztalainál nem csupán festők, írók és színészek fordultak meg, többek között Lechner Ödön is itt töltötte minden szabadidejét, hol építészeti nézeteiről mesélve a lelkes hallgatóságnak, hol ceruzavázlatokat készítve a márványasztalokra.
A Japán Kávéháznak otthont adó, az egykori Sugár (ma Andrássy) út és Gyár utca (ma Liszt Ferenc tér) sarkán álló háromemeletes, belsőudvaros sarokház 1878 és 1882 között épült fel Bukovics Gyula tervei alapján, Karsai Albert földbirtokos megrendelésére. A Pucher József felügyelete alatt zajló építkezés nem ment zökkenőmentesen, az alapozási munkálatok során – a kitermelt föld hanyag elhelyezése miatt – megsérültek a Gyár utcai sétány fái. A gondatlanságért a kár megtérítésén felül 25 forintnyi bírságot szabtak ki Pucherre.
Az épület földszintjére boltokat, az emeletekre pedig lakásokat terveztek. A neoreneszánsz stílusú házban még festett üvegablakos tetőkertet is kialakítottak, ahol akvárium és trópusi növények kaptak helyet. A homokkővel burkolt épület domborművei Feszler Leó, a freskók Scholz Róbert, a színes üvegképek pedig Kraztmann Ede nevéhez fűződtek. A Holland Főkonzulátus mellett az évek során számtalan közéleti személy, tanácsos, kamarás, orvos, főispán, ügyvéd, országgyűlési képviselő, sőt még nótaszerző is lakott a sarokházban.
A nagy üvegablakos Japán Kávéház 1894 januárjában nyitott meg az épület alsó szintjén. „Nagyszerűen berendezett Japán Kávéház, mely a főváros egyik látványossága lesz. […] Színház után gazdag hidegbuffetről lesz gondoskodva. A Japán Kávéházban kitűnő borok is kaphatók. A lehető legkényelmesebb berendezésről és exakt kiszolgálásról gondoskodtunk. A teke-asztalok a legújabb módszer szerint készültek. Az összes bel- és külföldi napilapok, -heti és élclapok t. vendégeink rendelkezésére állanak. A nagyérdemű közönség becses pártfogását tisztelettel kéri Weil és Weisz” – hirdette a Pesti Napló az új létesítményt. Az L alaprajzú kávézó elnevezéséhez a festett növényi ornamentikával – bambuszok, krizantémok, vázák és madarak – díszített Zsolnay kerámiacsempék szolgáltak ihletként.
„Örök füst terjengett a márványasztalok és a plüssel kárpitozott páholy-ülések felett. A dohányfüst illata vetélkedett a konyha felől szállongó kávéaromával és a portalanított padlóról felszálló nehéz olajszaggal. A színes, művészi csempével díszítette falakon berámázott karikatúrák függtek, amelyeket Kraszner tulajdonos megbízásából néhai Gedő Lipót rajzolt a kávéház híres vendégeiről” – olvasható Görög László visszaemlékezésében. A Japán hamar a magyar művészélet ikonikus helyszínévé vált, még felsorolni is hosszú a törzsvendégek nevét: Csók István, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Rippl-Rónai József, Zichy István festők, mellett Lyka Károly művészettörténész, Ernst Lajos, Hatvany Ferenc, Nemes Marcell műgyűjtők, Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrász töltötte itt napjait. Az Andrássy út 45. szám alatt alakult meg a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre, a Szinyei társaság és a Munkácsy-céh is.
A „Papszinak” becézett Lechner Ödön is a kávézóban töltötte szinte minden szabadidejét, Szinyei Merse Pállal közösen hozták létre a Muskátli művészasztalt, ami többek között Jakab Dezső, Jámbor Lajos, Komor Marcell, Lajta Béla, Vágó József, Vágó László és Málnai Béla építészek törzshelyévé vált – 1908-ban A Ház című művészeti és építészeti megalapításának ötlete is a kávéház falai között merült fel. Lechner – fején elmaradhatatlan fekete selyemsapkájával – rendszeresen beszélt az építészettel kapcsolatos nézeteiről, egyfajta informális iskolát tartott fenn. Ötleteit hol a márványasztalra, hol kis papírdarabkákra vázolta fel, a tanítványok pedig a mester minden mozdulatát közelről figyelték. És bár reggelre eltűntek a ceruzarajzok az asztalról, ihletet adtak a következő építész generációnak. Feleky Géza visszaemlékezése szerint „a pincérek néha könnyes szemmel törölgették le a gyönyörű terveket a márványlapokról.” A legenda szerint Lechner a pozsonyi Kék templom egyik vázlatát is az előtte álló asztal márványlapjára rajzolta fel, amit gyorsan meg is vásárolt Nemes Marcell műkereskedő, nehogy reggelre hűlt helye maradjon.
„Lechner bácsi. Ez az ezüstszakállú, bohókás tekintetű, igen finom fekete kabátban megjelengető úriember arról volt nevezetes, hogy temérdek szép házat épített Pesten, nagy része volt abban, hogy a lakosság megbámulja az építészet csodáit, amelyekkel tervezeteiben pazarul bánt… Muzeális megjelenésű férfi volt; akár a művészkávéház kirakati ablakánál ült, kimosolygott az Andrássy út járókelőire, valamint helyeslőleg bólintott a körülötte helytfoglaló ifjú művésznemzedék felé: mindig volt valami a magatartásában, mintha az imént lépett volna ki egy klasszikus olajkép rámái közül. Reneszánsz-korabeli érzelmekkel viseltetett az élet iránt annak nagy szeretetében ugyanezért kedélyesen felült az omnibuszra, ha városligeti hangulatokat, ifjú nők bolondozásait, régi pesti tréfákat akart élvezni. Ízeit bizonyára úgy becsülte az életnek, mint egy öreg király, aki vigyázgat hátralevő évei harmóniájára” – olvasható Krúdy Gyula Az utolsó pesti omnibusz és utasai című művében. „Papszi” egészen 1914-ben bekövetkezett halálig állandó vendége volt a kávéháznak. 1927-ben a Muskátli művészasztal két ikonikus alakjának, Lechnernek és Szinyeinek az egykori tanítványok avattak emléktáblát. A Barta Ernő festőművész portrétervei alapján készült tábla átadásán Csók István mondott beszédet.
A kávézó eleinte festőktől nyüzsgött, a 1920-as években pedig az írók és színészek törzshelyévé vált. Gyakori vendég volt többek között Babits Mihály, Bródy Sándor, Déry Tibor, József Attila – többek között a Szép Szó irodalmi folyóirat is itt született meg –, Kassák Lajos, Molnár Ferenc, Nagy Lajos, Rejtő Jenő, Szép Ernő és Tersánszky Józsi Jenő, a színészek közül pedig Gombaszögi Ella, Latabár Kálmán és Árpád is gyakran megfordult itt. A művészélet neves alakjai mellett üzletemberek, az udvarban működő bukmékeriroda miatt fogadók, zsokék, hajtók és a színházak közönsége is gyakran megfordult itt.
1928 és 1942 között élte második aranykorát a Japán Kávézó, éjjel-nappal nyitva állt a vendégek előtt. A tulajdonos, Kraszner Menyhért nem csupán kiváló konyhát, hanem remek cukrászatot tartott fenn, sőt a pénzhiányban lévők művészeknek még hitelezett is. Az ő nevéhez fűződik a „javító kávé” intézménye is: az írók, festők, építészek kávéjukat hol egy kis tejjel, hol egy kis kávéval javíthatták, így tulajdonképpen egy ital áráért akár egész nap teli volt a csészéjük. József Attila a Külvárosi éj egy dedikált példányában köszönetet is mondott Krasznernek ezért a gesztusért: „Kraszner Menyhértnek, aki Pestre Japánt varázsolt, - nem akarok sokat mondani, de majdnem olyan kávés ő, amilyen költő én vagyok.”
A második világháborús ostrom idején jelentős károkat szenvedett a kávézó, Kraszner még 1945-ben megpróbálta újraéleszteni az egykori Japánt, azonban nem járt sikerrel. Ekkor alakult át az egykori művészeti központ Optimisták néven kabarévá, azonban az államosítást követően ez is bezárt. A helyiség a Szikra Kiadó tulajdonába került, ami a Könyvterjesztő Vállalat egységeként működött 1951-től. Az Andrássy út 45. szám alatt álló épületben ma az Írók Boltja működik.
Források:
A Karsai-palota, Urbface.com
Irodalmi kávéházak, Japán
Görög László: Emléktábla helyett, Budapest 1975. december
Adalékok a Népköztársaság útja történetéhez, 1988. / Lechner Tudásközpont szakkönyvtár
A Japán Kávéház regénye, Haladás 1949. április 28.
Pesti Napló, 1894. január 5.
